Romantikus dekoráció

Újabb könyves dekorációs ötletet hoztam és ehhez legalább nem kell feldarabolni szegényt.

Mindenképpen kemény fedeles könyvet válasszunk, lehetőleg olyat, amit nem sűrűn lapozgatunk

A lapokat behajtogatjuk, beharmónikázzuk

Ezután csak a behajtott lapok közé kell tűzni a kiválasztott fotókat és kész a romantikus hangulatú egyszerű képtartónk
 forrás

Nézegetős - Munkában

Igen, végre én is beállok újra a dolgozók sorába. Így most alkalmasnak érzem,hogy az irodákkal és otthoni dolgozó sarkokkal foglalkozzam. Hoztam pár képet ebben a témában.

Kicsit még az esküvő hangulatában készült sarok

Irodai bútorok nélkül is kialakítható

Két főre, egymással szembefordítva a székeket, ketten is használhatják ugyanazt az asztalt

Ha a nappali része a munkahely, érdemes úgy kialakítani, hogy színben és stílusban passzoljanak egymáshoz

Ez a kedvencem:) Sok tároló, kényelmes szék, madárka a falon

Jegyzetfüzet helyett használhatjuk a falat is

Barkácsolók figyelem! Egy szekrény, egy asztal kettévágva és kész a dupla mini iroda
 forrás




Egyedi falinaptár

Ez aztán a nekem való naptár! Fali naptárból sosem találok olyat, ami igazán tetszene vagy nagyon ritkán sikerül egyet lelni, amit nincs szívem összefirkálni, mint idén is. Az asztali kalendárok vagy túl kicsik, vagy túl nagyok és különben sem szépek. Ezzel az ötlettel megmenekültem az állandó vadászattól!

brutálisan egyszerű, törölhető mágnes tábla
 Szóval egy szárazon törölhető mágneses táblára van szükség, ránézésre ez legalább 60*90-es. Egész jó áron kaphatóak, hirtelen csak rákerestem, katt ide.

Csak az első alkalommal kell többet foglalkozunk vele. Induljunk ki abból, hogy nem lehet előre rubrikázott táblát kapni. A törölhető filccel nem érdemes csinálni, mert abba úgyis mindig beletöröl az ember és a folytonos javítgatástól girbegurba lesz az összes vonal. Szerintem a pontos kimérés után érdemes például szigszalaggal meghúzni a vonalakat.

Nos szükség lesz egy felső vékonyabb hasábra, ide fogjuk beírni az aktuális hónapot.
Alatta függőlegesen 7 ( hétfő, kedd, szerda, stb.), vízszintesen pedig 5 ( 1.hét, 2. hét, stb.), összesen 35 négyzetet alakítsunk ki.
A képen a jobb oldalon maradt egy sáv, amolyan széljegyzetes rész, ez kihagyható, de akkor az egész táblát osszuk fel a napok számára.

Mivel a vonalaink így fixek maradnak, nincs más dolgunk, mint hónap elején, a táblához kapható, akár színes, akár fekete filcekkel beírni az aktuális hónap nevét, beszámozni a napokat és minél vidámabbra festeni a szürke hétköznapokat.

u.i.: a széljegyzetes rubrika hasznos lehet, ha például még csak júliusban járunk, de már tudjuk, hogy augusztusban lesz egy fontos esemény, azt oda feljegyezhetjük, így az új hónap elkészítésénél nem felejtjük majd el beírni.

forrás

Pillangó itató

Napok óta hőség van. Hűtjük magunkat és az állatainkat, sokat iszunk és itatjuk őket is. Ha van kertünk, segíthetünk a madarakon egy kihelyezett itatóval, de ha szépséget is szeretnénk csempészni a nyári mindennapokba, érdemes készítenünk egyet a pillangóknak is.

pillangó itató - forrás
Persze érdemes odafigyelni, hogy a madár és a pillangó itató ne legyen túl közel egymáshoz és semmiképp ne legyen egymás mellett. A madarak ugyanis azonnal szárnyas fejvadásszá válnak, ha észreveszik a lepkéket és csak a vacsorát fogják bennük látni.


Az itató legfontosabb eleme a cukros víz. Sima vízzel nem fogjuk magunkhoz csalogatni őket. A hangyainvázió elkerülése érdekében érdemes magas talpon álló vagy lelógatott fajtát készíteni. Ha így nem merjük bevállalni a dolgot, a másik megoldás, hogy a vízbe (úgy, hogy ne érjen a széléhez) gyümölcsdarabokat teszünk és ezeket benne is hagyjuk, csak akkor cseréljük ki őket, ha már teljesen összefonnyadtak.
Két fajta otthon készíthető itatót találtam. Az egyik egy nagyobb tál vagy szélesebb műanyag tányér, egyiknek sem kell mélynek lennie, ez van a legfelső képen.
A másik pedig egy műanyag flakonból készíthető, így:

egy szöget felforrosítunk

a műanyag flakon alját ezzel könnyen kilyukaszthatjuk

a lyukba egy szivacsdarabot tömünk úgy, hogy ne csepegjen mellette a víz, csak a szivacsot itassa át
Ezután cukros vizet töltünk a flakonba, a kupakot visszazárjuk és így akasztjuk fel valahova. Érdemes színes papírvirágokat fűzni a madzagra, hogy így is odavonzzuk őket.
A flakonos ötlet forrása itt! a többi pedig a képekre kattintva elérhető.